A bejárati ajtók kiválasztása esetében három, kiemelkedően fontos szempontot érdemes figyelembe venni. Az első, hogy ez az a lakáselem, ami elsőnek köszönti az otthonunkba érkező vendégeket, így, ha szeretnénk rögtön levenni a lábukról a látogatókat, itt a lehetőség!

Ugyanilyen fontos azonban az is, hogy a bejárati ajtók képezik a lakásunk elsődleges védelmi vonalát, tehát egy erős, strapabíró ajtóra van szükség. A szigetelés pedig mindig fontos kérdés, az ajtók esetében is. A műanyag bejárati ajtók maximálisan eleget tesznek ezeknek az elvárásoknak.

Először az esztétika oldaláról közelítenénk meg a kérdést. Ahogy már említettük, egy vendég az ajtóval találkozik először, és mondanunk sem kell, az első benyomás nagyon fontos. A műanyag bejárati ajtók modernek és letisztultak, illetve könnyedén harmonizálnak többi nyílászárójával is, így egységes, átgondolt képet festenek az otthonáról már első látásra is.

A műanyag bejárati ajtókat illetően nem csak a klasszikus darabokkal szerelkeztünk fel, hanem a legfrissebb trendeket követő változatokkal is. Bár az erős, minőségi műanyag minden esetben a fő alkotóelem, nem félünk kísérletezni olyan stílusos anyagokkal, mint az üveg, vagy olyan természetesekkel, mint a fa. A széles méret- és stílusválaszték mellett a kedvező árfekvés sem elhanyagolható a műanyag bejárati ajtók esetében!

A nálunk kapható műanyag bejárati ajtók masszív darabok, amik igény esetén többpontos zárral érkeznek meg Önhöz. Egy ilyen zár gyakorlatilag ellehetetleníti a betörést, a behatolni igyekvők pedig inkább más helyszín után néznek.

A szigetelés is lényeges, hiszen senki sem szeretné a szobái helyett az utcát fűteni télen, és azt se, hogy a nyári hőség bekússzon a benti légtérbe. A műanyag bejárati ajtók prímán szigetelnek, és konstans, kellemes hőmérsékletet biztosítanak a mindennapokban, igaz, itt muszáj hangsúlyozni a többi nyílászáró szerepét is. A bejárati ajtó az időjárási viszontagságoknak tökéletesen ellenáll, és a port sem engedi be a lakásba.

A műanyag bejárati ajtók mellett döntene, de nem tudja még, hogy egy hagyományosabb, standard változatot, vagy egy exkluzív darabot válasszon? Szakértő kollégáink szívesen segítenek a döntésben, ha felveszi velünk a kapcsolatot!

Vélemény, hozzászólás?

(Rákosi út)

H : 8:00-18:00

K-P: 8:00-16:00

SZO: 9:00-13:00

V: ZÁRVA

(Váci út)

H-CS : 8:00-16:00

P: 8:00-15:00

SZO: ZÁRVA

V: ZÁRVA

(Rákosi út)

1161 Budapest Rákosi út 82

06-1-4060-609

(Váci út)

4. kerület Székesdűlő sor 1 (külső Váci út 133)

 06-1/6179-224

Adatvédelmi tájékoztató

© bb-ablak.hu | Impresszum |Továbbiak

X
Add to cart
0

Your Cart